A kaptárkövek, olyan sziklavonulatok vagy kúp alakú kőtornyok, amelyek oldalaiba a régmúlt korok emberei fülkéket faragtak. Ezek a földtani alakzatok tehát az ember formaalakító tevékenységének nyomait is magukon hordozzák, ezért régészeti, néprajzi, kultúrtörténeti értéket is képviselnek. A fülkés sziklák kis csoportja fellelhető a Pilis és a Budai-hegység területén is (különösen a Tétényi-platón), de a leggazdagabb előfordulásuk Eger környékén, a Bükkalján található. E kőtornyok, sziklakúpok anyagát, a riolittufát, a földtörténet harmadidőszakában, egészen pontosan a miocén korban 20 millió évvel ezelőttől 10 millió évig zajló heves vulkáni működés hozta létre. A későbbi lepusztulás során a tufafelszínbe mélyedő vízmosások a domboldalakat sziklás gerincekre, különálló tornyokra szabdalták. Legtípusosabb csoportjuk Eger határában (Nyerges-hegy, Mész-tető, Cakó-tető), Szomolya mellett (Vén-hegy, Kaptár-völgy) és Cserépváralja környékén (Mangó-tető, Nagykúp, Furgál-völgy, Csordás-völgy) lelhető fel, de ezeken kívül Sirok, Egerbakta, Egerszalók, Ostoros, Noszvaj, Bogács, Cserépfalu, Tibolddaróc és Kács határában is találunk kaptárköveket.

A Bükkalján 38 lelőhelyen 72 kaptárkövet ismerünk, a sziklaalakzatokon pedig 473 fülkét számolhatunk össze.  A fülkés sziklákat a szomolyai lakosok nevezték kaptárköveknek, Eger környékén vakablakos köveknek, másutt köpüsköveknek, Ördögtoronynak, Nagybábaszéknek, Nyergesnek, Hegyeskőnek, Kecskekőnek, Ablakoskőnek, Királyszékének, Kősárkánynak nevezték. Legismertebbé és legelterjedtebbé a kaptárkő elnevezés vált. Ezen a néven említik tanulmányaikban a kaptárkövek rejtélyének megoldásán fáradozó kutatók is: 1865-ben Kubinyi Ferenc, 1885-ben és 1891-ben Bartalos Gyula, 1939-ben Klein Gáspár, a 60-as években Saád Andor, a 70-es évektől pedig Mihály Péter.

A legtöbb vitát a sziklaalakzatok oldalaiba vájt fülkék eredete, készítésük oka váltotta ki. Az átlagosan 60 cm magas, 30 cm széles és 25-30 cm mély fülkék peremén - az épségben lé-vőknél még jól láthatóan - bemélyedő keret fut körbe, széleiken néhol lyukak is kivehetők. Ezek a nyomok arra utalnak, hogy a fülkéket lefedték, a fedlapot a lyukakba vert ékekkel rögzítették. A keretnyommal rendelkező fülkék elég rendszertelenül vannak elhelyezve a sziklafalakon, a nyílások rendkívüli formagazdagsága pedig megkövetelte, hogy mindegyikhez egyedi méretű és alakú fedelet készítsenek. A kaptárfülkék rendeltetésével kapcsolatban számos feltevés, elmélet született. E téma első alapos kutatója az egri történész-régész pap, Bartalos Gyula szerint a kaptárkövek síremlékek voltak, s a fülkékbe az elhunytak hamvait rejtő urnákat helyezték. A kőfülkék kifaragását eleinte a hun-magyarokhoz, később a keltákhoz illetve a szkítákhoz kötötte. Klein Gáspár borsod megyei főlevéltáros a vakablakoknak bálványtartó, áldozat-bemutató rendeltetést valószínűsített, s azokat honfoglaláskori emlékeknek tartotta. Már Bartalos megemlítette - hangot adva kételyeinek - a ma leginkább ismert és elfogadott véleményt, miszerint a fülkékben hajdan méhészkedtek. De a sziklaméhészeti rendeltetés legmeghatározóbb képviselője Saád Andor miskolci orvos volt, aki Korek József régésszel az 1960-as évek elején néhány ásatást is végzett kaptárkövek előterében, Cserépváralján és Szomolyán. A régészeti feltárások során előkerült, 11-14. századból származó leletek azonban egyik feltevés igazolására sem szolgáltattak bizonyítékot. Ennek ellenére mégis az a nézet vált elfogadottá és a közvélemény számára ismertté, hogy a kaptárkövek fülkéi a középkori erdei sziklaméhészet emlékei s a méhészetnek ezt a formáját vagy a honfoglaláskor magyarsághoz csatlakozott kabarok vagy egy Balkán-félszigetről idemenekült kicsiny népcsoport (agriánok) honosították meg. A kaptárkövek fülkéinek méhészkedésre történő felhasználásával kapcsolatban felmerül azonban néhány kétség. Elgondolkodtató a fülkék égtájak szerinti változatos elhelyezkedése éppúgy, mint a talajszinthez közeli vagy éppen megközelíthetetlen helyre, sötét, hűvös sziklahasadékokba, vízmosások falába faragott fülkék jelenléte. De a keskeny és sekély, sőt előrebukó fülkék esetében is kizárható a méhtartás. A 11. századtól írásos adatok tanúskodnak a méhészet meglétéről, oklevelekben olvashatunk erdei méhészekről, méhvadászokról, de a sziklaméhészetről hallgatnak a források. A szájhagyományok, pedig megoszlanak a kultikus és a gazdasági rendeltetés közt. A kaptárkövek rejtélye tehát még nem oldódott meg! A kérdésben még mai napig nem alakult határozott álláspont, sőt, azt sem tudjuk biztosan, mikor készülhettek a fülkék, de egy biztos: ezek az emberi kéz vájta formák egyedülálló kultúrtörténeti értéket képviselnek Európában.

A kaptárkövek pusztulása évezredes fennállásuk alatt sajnos sosem volt olyan gyors és szembetűnő, mint az elmúlt évtizedekben. A probléma több gyökérből táplálkozik. Néhol a pusztulást az 1950-es években beinduló bányászat idézte elő, de napjaink általánosan jellemző problémáját inkább a múlt század közepén erre a területre is betelepített akác erős térhódítása jelenti. Az akác agresszív gyökérsavainak és tág tűrőképességének köszönhetően könnyedén megtelepszik a sziklák repedéseiben, és gyökérzetének feszítőhatására mázsás darabok válnak le a sziklákról, sokszor fülkékkel együtt.