Közel félmillió forintos támogatást nyert Egyesületünk a MOL Alapítvány Helyi Érték Programjában a “Bátor a bátraké! – Tudatosan a környezetünkért” projektre.

Érdekesen alakult pályázatunk helyzete a MOL Alapítvány Helyi Érték Programjában, hiszen a 2. körös szavazás alapján nem sikerült megnyernünk a támogatást. A MOL Alapítvány kuratóriuma a Szavazási szabályzatban foglaltak alapján azonban az alábbi döntést hozta:

Innovációs tartalmuk és kiemelkedő közösségépítő jellegük miatt, valamint a Helyi Érték Program szakmai értékelésére támaszkodva megítéli a pályázat keretében igényelt támogatási összeget függetlenül attól, hogy a szavazási fordulóban körzetükben nem e pályázat gyűjtötte a legtöbb szavazatot. Az Önök által a pályázaton igényelt és most elnyert támogatási összeg: 495 980 Ft.

A Bátor a bátraké! – Tudatosan a környezetünkért program során a gyerekekkel, a szülőkkel és önkéntesekkel három programot tervezünk:
1. Fűszerspirál építése és Erdőbenéző „tanóra” egy erdésszel.
2. Köztéri szemetesek építése – a felnőttek építik, a gyerekek megfestik a tárolókat.
3. Kirándulás a gömörszőlősi ökofaluba, ahol életkorhoz igazított programok során ismerkedhetnek a falu egykori életformájával és gazdálkodásával – a tapasztalatokat pedig szeretnénk Bátorban is hasznosítani.

Természetesen a kialakult járványügyi helyzet a pályázat megvalósítását is érinti, a MOL Alapítvány azonban lehetőséget ad a halasztásra. 

Bízunk benne, hogy hamarosan visszatér minden a régi kerékvágásba – vagy esetleg egy még jobba -, s a program keretében nem csupán szebb lesz a Bükk lábánál fekvő apró falucska, de tovább erősödik a közösségi összetartás és a környezettudatos szemlélet.