Egy izgalmas háromezres a Magas-Taurenban, ahol gleccsereken, sziklaéleken és via ferrátákon visz utunk a csúcskeresztig, ahol egy napban minden benne van, ami a hegymászás sajátja: kitett sziklafalak, jeges terep és sok-sok adrenalin.
Időpont: 2020. július 3-5.
1.nap
Utazás
Reggel találkozó Budapesten 7 órakor, egy közösen egyeztetett helyszínen.
Rövid megállókkal utazunk, és a kora délutáni órákban érkezünk meg a Gößkarspeicher víztározó melletti parkolóba. Itt egy rövid pakolás után nekivágunk a Gießener-hüttéhez vivő meredélynek. A házba kb. 2 óra alatt érünk fel, itt elfoglaljuk a szállásunkat a matraclágerban.
menetidő: 2 óra
szint: 500 m
2.nap
Reggel korán indulunk. Egy turistaúton haladunk, majd hatalmas kőtömbök között mászunk egyre feljebb, majd végül a gleccser jegén a vasalt út beszállásáig.
Itt egy B/C-s ferráta örvendeztet egészen a csúcsig, ahol gyönyörű kilátás nyílik a keleti Magas-Tauern havas-jeges hegyvilágára.
Innen a sziklás gerincen ereszkedünk egyre lejjebb, végül megint belefutunk egy drótkötéllel biztosított C-s ferrátába, aminek segítségével ereszkedünk le a Steinerne Mandln bizarr sziklatornyai alá. Innen már csak egy kis gleccser, egy kis kőtenger, és az esti órákban már vidáman élvezhetjük a Gießener-hütte hűtött sőrét.
Este itt, újra a megszokott matraclágerban.
menetidő: kb. 10 óra
szint: 1300 fel, és le
3.nap
Reggel pakolunk, majd lesétálunk a parkolóba.
Rövid megszakításokkal utazunk hazáig. Budapestre előreláthatólag a késő délutáni órákban érkezünk.
menetidő: 1,5 óra
szint: 500 m le
Tudnivalók
Utazás
Egyéni kiutazás a Gößkarspeicher melletti parkolóba. Budapest – Gößkarspeicher távolsága kb. 600 km, várható menetidő 8 óra. Van rá mód, hogy együtt, bérelt kisbusszal utazzunk, így ez kb. 15 000 Ft/fő (kisbusz bérlés, tankolás, pályadíjak, stb…)
A túravezető kiutazását és annak költségeit a résztvevők állják.
Létszám: 5-6 fő
Túra nehézsége:
Közepesen nehéz hegymászótúra
Azaz: nem a magasság miatt nehezebb egy könnyű hegyi túránál, hanem a terep miatt. Vegyes tereppel kell számolnunk, amiben kőtengerek, gleccserek, jeges szakaszok és vasalt utak nehezítik a haladást.
Ezért sok helyen összekötve fogunk haladni. Feltétlen szükséges a szédülésmentesség, és a megfelelő lépésbiztonság. A ferrátás szakaszok jól biztosítottak, B/C-s nehézségűek, tehát nem túl nehezek, viszont kitettek.
A jeges szakaszok rövidek, de szükséges a hágóvas és a jégcsákány.
Sok kőtörmelékes szakaszra is kell számítanunk, és a napi szint sem elhanyagolható. Ellenben a kilátás mindenért kárpótol.
Az időjárás – mint minden magashegységben – változatos, Bár augusztus általában napsütéssel, nyugodt, meleg idővel kényeztet, de ne feledjük: a hegyekben pillanatok alatt megváltozhat az időjárás. Úgyhogy készülj a szikrázó napsütéstől a mínuszokkal tarkított hózivatarra is.
Fontos! Programunkon magashegységi túrázásról van szó, ahol sok, a programot befolyásoló, előre nem látható körülmény léphet fel. Emiatt a túra eredményességét nem garantálhatjuk, vis maior esetében, például nagyon kedvezőtlen időjárás miatt akár az utolsó szakaszról is visszafordulhatunk! Az extrém körülmények adta programváltozás, útvonal módosítás kérdésében mindig a túravezető dönt, döntése minden résztvevőre kötelező érvényű!
Szállás
A hegyen a menedékházakban alszunk, amely rendelkezik alapvető komforthelységekkel, de csak hideg víz van. A szállás egyszerű „matracláger”, hol a saját hálózsákodban kell aludnod. A ház egyszerű menedékház, viszont rendben van, tiszta – ahol neked is vigyáznod kell a tisztaságra (pl. nem sétálunk be bakancsban a szobába). Bakancsunkat a szárítóhelyiségben papucsra kell cserélni. Papucs a helyszínen van, nem kell felhoznod.
Akkumulátor töltési lehetőség a menedékházakban biztosított.
Időjárás
Az Alpokban júliusban már szép nyár van, a völgyekben meleg, sok napsütéssel. Ellenben a hóhatár fölötti (kb. 3000 m) hegyekben téli időjárás uralkodik. Nappal a hőmérséklet fagypont körül is alakulhat, amelyet a havas felszínről visszaverődő napsütés következtében sokkal melegebbnek érezhetünk – akár leégésre is számíthatsz. Viszont ha elromlik az idő, hóviharokra, mínuszokra számíthatunk, amely a viharos szél következtében jóval hidegebbnek hathat. Éjszaka a derült ég alatt viszont mínusz 10 C fokig is hűlhet a levegő, tehát előfordulhatnak igazi téli körülmények is!
Felszerelés
Nagyon fontos, hogy megfelelő felszerelés hiányában ne is vágjunk neki a hegynek!!!
Cipő: mindenképp olyan bakancs szükséges, melyre tudunk hágóvasat erősíteni. Ez egy vízálló, meleg és elég merev talpú bakancs legyen. Hozzál kamáslit is! Nyári trekking-bakancsban ne indulj el! Ruházat: 3000 méter fölött téli felszerelés is szükséges lehet! A túra hegylábi szakaszán készülj nyári időre, tehát célszerű a könnyű, szellős ruházat. A magasság emelkedésével a levegő is egyre hűl. Szükséges egy vízálló, lélegző dzseki, meleg, réteges aláöltözet, szintén lélegző-vízálló nadrág és aláöltözet, sapka és legalább két pár kesztyű! Fontos, hogy hozzál magaddal legalább 30 faktoros naptejet, és UV-szűrős napszemüveget, hiszen a havas felszínről visszaverődő napsugárzás átmenetei látáskárosodáshoz (hóvakság) és durva leégéshez is vezethet! Fent a menedékházba meleg szokott lenni, így oda elég csak egy vékonyabb hálózsák, hiszen ha fázol,vannak pokrócok is. Hozz magaddal kempinggáz-főzőt, mely jó ételed megmelegítésére, vagy tudsz melegkaját venni a menedékház konyháján is. Szükséges fejlámpa, és evőeszközök, esetleg termosz. Legalább egy 35-40 l-es hátizsák szükséges, melyet a túra előtt megpakolva feltétlen próbálj ki! Technikai felszerelés: 1 db jégcsákány (túracsákány), 1 pár hágóvas, 1 db beülő, 2 db HMS (vagy más csavaros) karabiner, 1 db sisak, és via ferrata szett. Ezeket a felszereléseket – amennyiben nem rendelkezel mindennel – tudunk biztosítani. (a ferrata szett a túra idejére 3000 Ft, a hágóvas, jégcsákány 3000 Ft)
Higiénia
A csapvíz a menedékházban gleccservíz, fogyasztható, bár elvileg nem garantált a minőség (persze palackos víz vagy tea ebből a vízből jó áron kapható) Ne feledd el, hogy hozzál magaddal mindenképp kötszert és alapvető, vagy számodra szükséges gyógyszereket (lázcsillapítót, fájdalomcsillapítót, hasfogót, hashajtót, görcsoldót valamint fertőtlenítőszert).
Élelem
A részvételi díj nem tartalmazza az étkezést, ez önellátó. A menedékházban is kapható meleg étel. Arra készülj, hogy Ausztriában vasárnap (avagy a hazaút napján) semmi sincs nyitva, csak a benzinkutak.
Pénz: Ausztria hivatalos pénzneme az Euro.
Biztosítás Kötelező!
Mindenképp magashegyi extrém sport biztosítás kötelező, amihez szükséges a kártya formátumú TB kártya kiváltása (ez ingyenes). A biztosítás azért kötelező, mert ha magashegyen valami probléma adódik, a helikopteres mentés – amit a magyar TB nem áll – milliós nagyságrendekre rúghat.
Amennyiben van Alpenverein tagságod, így az tartalmazza a biztosítást is.
Részvételi díj:
Egyesületi és ÖAV tagoknak: 32 000 Ft (felszerelés bérléssel: 35 000 Ft)
ÖAV tagság nélkül: 39 000 Ft
Jelentkezésed csak a részvételi díj befizetésével válik aktívvá. Ne feledd tartani a jelentkezési határidőt, mert a menedékházban a helyet jó előre le kell foglalni, és a szállás összegét ki kell fizetni. (az utalási adatokat a jelentkezés után küldi meg neked a túravezető!!)
Jelentkezési határidő: április 30. (csütörtök)
Mivel a szállást jó előre foglalni kell, így kérlek, tartsd ezt a határidőt!!!
Jelentkezni:
Klein Dávid
kleindavideger@gmail.com
+36 30 507 07 47
Az út ára tartalmazza:
– a szállást két éjszakára menedékházban, matraclágerban,
– a szervezést, az oktatást a felszerelések használatához, és a magyar nyelvű, kiscsoportos túravezetést.
Az út ára nem tartalmazza:
– az étkezést,
– a szükséges felszerelések (hágóvas, jégcsákány, beülő, sisak, kötél, karabinerek) bérleti díját, ez 3000 Ft a teljes túrára
– a ferrata szett bérleti díját, ami 3000 Ft a teljes túrára
– a biztosítást (kiegészítő sportbiztosítás szükséges).
– az utazást