Különleges módon virágosítottak önkénteseink Bátorban: a villanyoszlopokra szerelt virágtartókban lévő muskátlikat a helyi lakosok „örökbe fogadhatták”, vagyis vállalták azok gondozását.
A „Bátor a bátraké! – Tudatosan a környezetünkért” projekt keretében közel félmillió forintos támogatást nyert el a Bükki Nemzeti Park határán fekvő festői település a MOL Alapítvány Helyi Érték Programjában a Kaptárkő Egyesülettel.
A program részeként az önkéntesek népi motívumokkal díszített köztéri szemeteseket építettek, fotópályázatot írtak ki és fotókiállítást szerveztek Bátor és környékének természeti szépségei, kulturális látnivalói, épületei, állat- és növényvilága címmel, a projekt lezárásaként pedig 32 dupla virágtartót helyeztek el, így virágosítva fel a települést.
Kovács Réka, aki édesanyjával és testvérével nagy segítséget jelent egy-egy ilyen közösségi alkalom során, így vélekedik: „Amint kihelyezték a festett kukákat, valamint az oszlopokra a muskátlikat, sokkal vidámabb és színesebb lett a falunk. A falu lakóit összekovácsolta és a gyerekeknek is szórakoztató volt a kukák készítése, festése.”