AKTUÁLIS
Kaptárkövek Teljesítménytúra 2024 – beszámoló és eredmények
2024. június 15-én került megrendezésre a Kaptárkövek Teljesítménytúra, immár 16. alkalommal. A teljesítménytúrát három távon indítottuk, 15, 30 és 50 km-en. A távok a túrázók körében kevésbé...
Egy lábbal a múltban, eggyel a jövőben – Beszámoló
Rendkívül színes társaság gyűlt össze az erdélyi partnerszervezetünk, a Turul Iroda által szeptember 3-10. között Sepsiszentgyörgyön, valamint a Vargyas-szorosnál megrendezett, ifjúsági vezetőknek szóló programon: a 28 résztvevő között az erdélyieken és rajtunk kívül...
Bükkaljai hétvége a Hazajáró Egylettel
Idén rendhagyó lesz a Kaptárkő Egyesület és a Hazajáró Egylet immár 6. alkalommal megrendezésre kerülő közös Bükkaljai hétvégéje, ugyanis kivételes módon most nem a Bükkaljára, hanem a Bükk-fennsíkra és a bükki kövek vonulatára vezet szombati túránk, mely a Hazajáró...
Geotúra és szarvasbőgés az Óbükkben
Hazánk felkapott kirándulóhelyei mellett léteznek olyan vidékek melyek még a legtájékozottabb turista számára is ismeretlenek. Ilyen elfeledett vidék a Bükktől északra elterülő, a térképeken Heves-Borsodi-dombság néven szereplő kistáj, melyet a helyiek Óbükknek, vagy...
BEMUTATKOZÁS
CÉLJAINK
FEDEZZÜK FEL A TERMÉSZETET EGYÜTT!
“Ha hátizsákos embereket látok kirajzani a hegyekbe, olyan boldog vagyok, mintha ajándékot kapnék… Szeretnék mindenkit megmozgatni s kilódítani ebből a füstös, fulladt, gyűlölködő és irigykedő városból Menjetek ki a természetbe s ismerjétek meg egymást ott, ahol az ember őszinte lesz, mint a növény s az édes, szép mezei állat.”
A fenti sorokat Móricz Zsigmond írta aki nemcsak turista, de igazi természetbarát is volt, szerette és védte a természetet s tollával, magatartásával erre nevelt másokat is. Mi is valljuk gondolatait és hisszük, hogy tevékenységünkkel e nemes célokat szolgáljuk.







